
hétfő, 2025. február 10., 19:59
![]() hétfő, 2025. február 10., 19:59
Növő hold » 95.5% látható
17 nap Újholdig
Advent első vasárnapja
vasárnap, 2022. november 27., 17:43
Medve István Polgármester Úr meggyújtotta településünk adventi koszorúján az első gyertyát. A karácsonyi ünnepkör Advent első napjával kezdődik és vízkeresztig, január 6-ig tart. Advent első vasárnapja, mindig a Szent András napjához, november 30-hoz legközelebb eső vasárnap. Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás majd az Úr eljövetelében teljesedik ki. Az Adventi időszak leglényegesebb üzenete az elmélyülés magunkban, és ez által testi, lelki, szellemi megtisztulásunk. Az idei a harmadik év, ami nem az eddig megszokott módon alakul. Az előző két évben a pandémia miatt, az idén pedig az háború szelének, közelségének, közvetett és közvetlen hatásai miatt. Csány Község Önkormányzata valamint mi néhányan az Advent nyújtotta várakozást ahogyan már 12 éve, idén is a településünk lakóival együtt is szeretnénk megélni. Ma Advent első vasárnapján az adventi koszorú első gyertyáját, a hitet szimbolizáló lila gyertyáját gyújtjuk meg. Hit. Erre a szóra, és a szó mögötti érzésre és tartalomra talán az elmúlt és az általunk megélt évtizedekben soha nem volt nagyobb szükségünk, mint most. A hit a közösség erejében, az emberi kapcsolatokban, a családban és az alapvető emberi értékekben. Jelenünk ismét arra figyelmeztet, mennyire múlandó és törékeny a minket körülvevő anyag világ, amelyben élünk, és itt gondolhatunk a saját életünkre, egészségünkre, a kapcsolattartásra szeretteinkkel, de természetesen az Istennel kötött lelki szövetségünkre is. Advent első gyertyája emlékeztessen bennünket, hogy a sok nehézség és megpróbáltatás ellenére is mennyi érték van az életünkben, mennyi jót kapunk folyamatosan, amiért hálásak lehetünk. Ugyanakkor emlékezzünk arra is, hogy mi mennyi mindent tehetünk közösségünkért, embertársainkért, azokért akik fontosak számunkra, de akár az idegenekért is. Ami nekünk egy apróságnak tűnik, másoknak hatalmas ajándék lehet. Sokszor többet ér egy aggódó, szívből jövő érdeklődés rokonaink, rég nem látott szeretteink hogyléte felől, mint bármilyen drága vagy csillogó ajándék. Jobban vágyunk a békés családi együttlétre, mint a gazdagon terített ünnepi asztal örömeire. Mindnyájan járjuk végig az adventi időszak útját és a világító gyertyák számának növekedésével, a lelkünkben is növekvő fénnyel érkezzünk el a karácsonyi ünnepekhez. Megkérem Medve István Polgármester Urat, hogy gyújtsa meg településünk, Csány község adventi koszorúján az első gyertyát. A hit lángjának fénye ragyogja be az otthonunkat és a szívünket. |
||