Csányi Népdalkör

„Ne felejtsük el gyökereinket… mert a jelenünk a múltunkból táplálkozik, és a jövőnk alapja a jelenük…” lehetne a mottója  a népdalkör megszervezésének.

Régen a néphagyományaink közé tartozott, hogy ahol együtt dolgoztak az emberek (aratás, kukoricatörés, fosztás…), hogy jobban teljen az idő és közben haladjon a munka, mesélésre vagy dalra fakadtak az emberek. Ennek a közösségi érzésnek a felelevenítésére, a régi hagyományok újraélesztésére fogtak össze néhányan a faluban. 2012 tavaszán a zenét, közös éneklést kedvelők heti rendszerességgel összegyűltek a Könyvtárban a saját szórakoztatásukra  énekelni. Eleinte csak énekelgetés volt, közben anyagot gyűjtöttünk arról, milyen dalokat ismerünk. A fiatalok jobbára azokat a dalokat, énekeket ismerték amiket az iskolapadban tanultak, az idősebbek olyan nótákat  ismertek, melyeket a szüleiktől, nagyszüleiktől tanultak. A repertoár igen színes és széles volt, műdal, népdal, nóta, táncdal szerepelt benne.  Kórusban töltött előélete sokunknak volt, de az már 20-30-40 ével ezelőtt történt. Megfakult emlékek, megváltozott hangszálak miatt össze kellett csiszolódnunk.

Dr. Szentiványi-Csomós Szilvia jegyzőnő összefogta az alakulóban lévő kis kórust, melynek résztvevői eleinte hétről-hétre változtak. Az ő vezetésével lassan megtanultunk éneklés közben egymásra figyelni, azonos ritmusban és hangnemben egyszerre énekelni. Kialakult egy kis közösségi mag, akik szabadidejük terhére, a saját örömükre szeretnek együtt  énekelni.

Első alapító tagok a következők voltak: Dr. Szentiványi-Csomós Szilvia, Gál Tiborné, Medve Éva, Óvári Lászlóné (Katika), Bohács Ágnes, Józsa Jánosné (Katika).

Az első szereplésünk a polgármester úr felkérésére a Falu Karácsonya ünnepségen volt. A pozitív visszajelzéseket követően szívesen és rendszeresen jártunk énekelni. Következő fellépésünk a II. Alapítványi bálon volt, akkor még „Asszonykórus”-nak neveztek minket. Szerepeltünk iskolai műsorban, óvodai műsorban, helyben szervezett bálokon, idősek világnapján, rendezvényeken. 2013. áprilisától őszig cserélődtek a tagok különböző okok miatt. A régi alapítók: Óváriné Katika, Bohács Ágnes és Medve Éva  mellé csatlakozott  Rácz Jánosné (Marika), Cserna Józsefné (Ani), Abonyi Jánosné (Babi), majd Majoros Viktória, Petik Alexandra és  Banya József, aki gitárral kíséri a dalokat. Időnként a Napfény klub két tagja és Medve Istvánné Czabán Katalin is énekel velünk.

2013. karácsonya óta Népdalkör elnevezést választottuk. Szeretnénk még átütőbb hangzást elérni, ehhez nagyobb létszámra és szakértő karvezetőre lenne szükség. Ezért folyamatosan toborozzuk a tagokat. Nyitottak vagyunk az egyéni elgondolásokra, ötletekre. Minden dal közös munka eredménye, csak olyan dalokat énekelünk el, amihez mindenki szívesen adja a hangját, örömét leli a dalban.

Fontosnak tartjuk az élő hang, zene, közös éneklés lélekfelemelő hatását. Szeretnénk rávezetni az embereket arra, amit Kodály Zoltán már régen megmondott: „A zene mindenkié.” 

Végezetül egy gondolat Kodály Zoltántól: „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

magyar