Csányért, a Faluközösségért Alapítvány

   

   Sursum vivere

  „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.” (Böjte Csaba)

  „Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: Igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor)

   „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs… Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” (Hamvas Béla)        

 

  A Csányért, a Faluközösségért Alapítványt 2011-ben hozta létre Medve István polgármester úr 100 000 Ft alaptőkével településünk anyagi-fizikai és szellemi-lelki értékeinek gyarapítására, faluközösségünk gazdagítására, építésére, közösségi életünk-létünk életre keltésére, továbbá a közösségért végzett önzetlen cselekvés példájának meghonosítására. Nagypéntek nélkül ugyanis nincs Húsvét, Áldozathozatal nélkül nincs Feltámadás.

  Az Alapítványt adományozók áldozatkészsége működteti. Az alapítás időpontja óta az alapító, a polgármester úr minden hónapban közel 30 000 Ft-ot utal az Alapítvány számlájára, a képviselő-testületi tagok közül pedig Józsa Zsolt József alpolgármester úr, és Medve Éva képviselő a képviselői tiszteletdíjuk egészét (szintén közel 30 000 Ft-ot), Juhász Dávid és Gál Tiborné képviselők pedig a tiszteletdíjuk felét adományozzák az Alapítvány javára. Ők ketten tiszteletdíjuk másik felével másik civil szervezetet is támogatnak. Az Alapítványt dr. Szabó Monika havi 10 000 Ft-tal támogatja. Szervezetünk munkájához Mihály Zsuzsanna az első évben ingyenes könyvelést ajánlott fel. Az áldozatkész támogatók jóvoltából ma, az alapítás után 3 évvel már eljutottunk oda, hogy a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány közel öt és fél millió Ft-tal rendelkezik. Az Alapítvány pénzének felhasználásáról az Alapítvány kuratóriuma dönt, az alapszabályban megfogalmazott célok szerint.

  Az Alapítvány igen fontosnak tekinti a hagyomány és a népi kultúra életre keltését és megőrzését, ezért 2011-ben felvállalta az általános iskolában a néptánc-oktatás finanszírozását egy éven keresztül.

  A közösségi élet szervezésének érdekében filmklubot és nemzettudat-formáló előadássorozatot indítottunk útjára településünkön. Olyan kiváló­ságok látogattak el hozzánk, mint Vukics Ferenc (a Baranta hagyományos magyar harc­művészet alapítója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára), dr. Drábik János (jogász, közíró, a Szabad Európa Rádió egykori programszerkesztője), dr. Tóth Zoltán József (jogtörténész, politológus, alkotmányjogász) vagy épp Molnár V. József (néplélekkutató, 56-os szabad­ságharcos). Az előadássorozatok szervezésén túl Alapítványunk évközi hagyományos ünnepek, rendezvények megtartásában is tevékeny részt vállal. Ilyen hagyomány lett pl. Csányon immáron a Karácsonyfa-állítás, a nyári Dinnyefesztivál vagy épp az Alapítványi jótékonysági bál. 2013-ban és 2014-ben Alapítványunk is részt vett a „Dunán innen, Tiszán túl” nemzetközi tehetségkutató verseny Heves megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei regionális fordulójának megszervezésében, melynek településünk, Csány adott otthont.

  Az Alapítvány céljai közé sorolja a falu képének vonzó és esztétikus kialakítását. Minden tavasszal sor kerül a Csányiak Csányért Együtt Faluszépítő Egyesülettel karöltve településünk virágosításra, melyhez Alapítványunk az önkéntes munkán túl a virágládák vásárlásával és a villanyoszlopokon található virágtartók finanszírozásával járul-járult hozzá.

  Környezetvédelmi tevékenységként megszerveztük a településen nagy mennyiségben keletkező használt műanyag sátorfólia begyűjtését és elszállítását, továbbá a Hatvani Környezetvédő Egyesülettel együttműködve elektronikai hulladékgyűjtést szerveztünk.

  2013-ban Alapítványunk, részben az éves Alapítványi Bálunk bevételéből, 500 ezer Ft-ért egy padkahengert vásárolt, mellyel a falu útjainak kátyúzásához, rendbetételéhez szeretnénk majd hozzájárulni.

  Pályázati eredményeink: 2011-ben 1 000 000 Ft-t nyertünk a csányi népviselet rekonstruálására, 10 db csányi női viselet megvarratására, laptopra, projektorra, multifunkcionális lézernyomtatóra. 2013 decemberében egy országosan is egyedülálló szép nemzetközi sikert értünk el. Egy a NATO országok szervezetei, intézményei számára kiírt pályázaton a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány 8280 eurót, mintegy 2 400 000 millió Ft-t nyert el. A pályázaton 28 NATO ország képviseltethette magát. Összesen 17 pályázatot díjaztak, közülük két magyart, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház, valamint a csányi Csányért, a Faluközösségért Alapítvány pályázatát. A pályázati anyagot angol nyelven kellett benyújtani, a pályázatot az alapítónk, Medve István polgármester úr írta meg és adta be. A NATO pályázaton nyert összegből egészségmegőrző fejlesztéseket hajtunk végre, többek között egy sószobát létesítettünk az óvodában, az ovis gyermekek számára. 2014-ben pedig Alapítványunk 12 700 000 Ft-t nyert el egy 9 személyes Volkswagen mikrobusz vásárlására.

 Aki az alapszabályban foglalt céljainkkal és faluközösségünkért végzett munkánkkal egyetért, kérjük, támogassa tevékenységünket az alábbi számlaszámon: 62100140-11034672 (Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet).

  Kérjük továbbá, hogy adójuk 1 %-át ajánlják fel a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány javára. Adószámunk: 18219313-1-10. 

Alapító okirat

Pályázatok

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2020)

Beszámoló a Csányért a Faluközösségért Alapítvány 2020. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2019)

Beszámoló a Csányért a Faluközösségért Alapítvány 2019. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2018)

Beszámoló a Csányért a Faluközösségért Alapítvány 2018. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2017)

Beszámoló a Csányért a Faluközösségért Alapítvány 2017. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2016)

Beszámoló a Csányért a Faluközösségért Alapítvány 2016. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2015)

Beszámoló a Csányért a Faluközösségért Alapítvány 2015. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznusági melléklet (2014)

Beszámoló a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány 2014. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznusági melléklet (2013)

Beszámoló a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány 2013. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2012)

Beszámoló a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány 2012. évi tevékenységéről

Egyszerűsített beszámoló és közhasznúsági melléklet (2011)

Beszámoló a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány 2011. évi tevékenységéről

 

Az alapítvány munkája képekben         

 

            

   A pályázaton nyert kisbusz                                                             A pályázaton nyert kisbusz      

   

  Sószoba az óvodában az Alapítvány finanszírozásában - 2014.   Sószoba az óvodában az Alapítvány finanszírozásában - 2014. 

   

 NATO pályázat táblája Csányon - 2014. február                             NATO pályázat táblája Csányon - 2014. február

 

 NATO pályázat, Brüsszel - 2014. január 27.                                  NATO pályázat, Brüsszel - 2014. január 27.     

 

Alapítványi bál - 2014. február 8.                                                   Alapítványi bál - 2014. február 8. 

 

 Alapítványi bál - 2013.                                                                  Az Alapítvány által vásárolt padkahenger - 2013.

 

 Alapítványi bál - 2012. január 28.                                                  Alapítványi bál - 2013.

 

 Néptáncoktatás az Alapítvány finanszírozásával                          Alapítványi bál - 2012. január 28.

 

Virágtartók a villanyoszlopokon - 2012.                                         Virágtartók a villanyoszlopokon - 2012.

 

 Az Alapítvány által készíttetett virágládák - 2012.                         Az Alapítvány által készíttetett virágládák - 2012.

 

Hóhúzás az Alapítvány finanszírozásával - 2012.                          Elektronikai hulladékgyűjtés - 2012.

  

 Kassa András helytörténész - 2013. március 7.                            Hóhúzás az Alapítvány finanszírozásával - 2012.

 

Molnár V. József születésnapi köszöntése - 2012. március 16.    Csörsz-árok kiállítás - 2012.

 

 B. Szabó Pál, Jelenkori történelem - 2011. május 14.                  Dr. Drábik János Csányon - 2011. július 2.

 

 Vukics Ferenc Csányon - 2011. január 28.                             Tóth Zoltán József jogtörténész Csányon - 2011. április 8.

 

 

 

magyar