
péntek, 2025. március 21., 21:56
![]() péntek, 2025. március 21., 21:56
Utolsó negyed » 48.4% látható
8 nap Újholdig
Idősek Világnapja
péntek, 2022. november 04., 20:03
Az Idősek Világnapjához kapcsolódóan településünk önkormányzata is köszöntötte 60 éven felüli lakosait. Sokat köszönhetünk ennek a korosztálynak, ezért ez a nap az Ő ünnepnapjuk volt! Idén is nagy hévvel készültünk, hogy örömet tudjunk szerezni, kicsit emlékezetessé tegyük ezt a napot. Reméljük sikerült! Minden vendéget ebéddel, finomsággokkal vártunk, próbáltunk egy kicsit kedvükben járni az ünnepelteknek. Gál Tiborné alpolgármester asszony köszöntötte a jelenlévőket, megosztotta velünk ünnepi gondolatait. Kiemelte: „A külsőségek világát éljük, és közben megfeledkezünk olyan tulajdonságokról, és értékekről, melyek éppen az idősödéssel járnak együtt. A derűs életszemlélet, a bölcs világlátás, és a tengernyi tapasztalat, a türelem, a kitartás és a hit... Ezekre az értékekre pedig, hatalmas szüksége van a társadalomnak, minden időben, de úgy érzem a maiban különösen. Önöktől örököltük meg a települést, ahol élünk, amelyben kemény munkával dolgoztak, építettek otthont, és neveltek gyerekeket. Átadták a stafétabotot, amelyet a szüleiktől kaptak, és tovább adták gyermekeiknek, unokáiknak. Tanítsák, neveljék őket, mert ezek a jó tanácsok érnek majd hasznos tettekké… az előttünk járók megtették már, amit a család, szűkebb hazájuk és az ország várt tőlük. Becsülettel, szorgalmas munkával, rengeteg lemondással átdolgozott napokkal, éjszakákkal. Nem szabad megfeledkeznünk a munkájukról, hiszen nélkülük ma mi sem állhatnánk itt.” A Csányi Móra Ferenc Óvoda ovisai és a Csányi Szent György Általános Iskola diákjai is műsorral készültek, sikerült megalapozniuk a nap és az este hangulatát. Egy igen színvonalas előadást hallgattunk meg a rózsaszentmártoni Rózsafa Citerazenekar jóvoltából. Az idei sztárvendégünk Kaczor Feri volt, aki a mulatószene jeles képviselője és egy igazán fergeteges műsort hozott el hozzánk! Megmutatta tehetségét Bo Viktor 13 éves kisfiú is, aki fiatal kora ellenére felnőtt előadókat felülmúló módon brillírozott! Az este további részében a Kékes duó húzta a talpalávalót, megmozgatva még a kevésbé táncos lábúakat is. Mint több más rendezvényünk lebonyolítása, ez sem ment volna segítőink, támogatóink szponzorálása nélkül. Köszönjük, hogy mindenki fontosnak érezte ennek a napnak a sikerét! Külön köszönjük Szabó Zsolt országgyűlési képviselő úrnak, hogy támogatta rendezvényünket! Személyesen sajnos nem tudta velünk együtt ünnepelni ezt a napot, de finom süteményekkel kedveskedett az ünnepelteknek.
Anyagiakkal, felajánlásokkal járult hozzá: Balogh Istvánné Bartók Jánosné Borosi Zoltánné Bugyi Jolán Csányért a Faluközösségért Alapítvány Csordás-Ferró Szilvia Csordás Józsefné Csontos Ferencné Dávid Béla Ferró Tivadar és felesége Fibiné Török Erzsébet Gabanyecz Attila Gál Tiborné Ifj. Horváth Gábor és felesége Molnár Erika és párja Molnár Kristóf Molnárné Pádár Hajnalka Medve István Oroszi Istvánné Ozirisz Kft Szabó Lászlóné Szűcs Ibolya
Munkájukkal segítették a rendezvény lebonyolítását: Bartóné Brezina Tímea Csernákné Csordás Judit Csordás-Ferró Szilvia Deákné Szulágyi Aurélia Fekete József Ferró Tivadar és felesége Fodor Gyuláné Gál Brigitta Gál Tiborné Gál Nándorné Gólya Gabriella Gulyás Gáborné Hegedűs Józsefné Horváthné Tóth Irén Józsáné Nagy Noémi Juhász Péterné Kovács Pál Kovácsné Hegyi Gyöngyi Kovácsné Tóth Dóra Molnár János Molnárné Pádár Hajnalka Medve Éva Miklósvári Tamás Orosz Zsuzsanna Oroszi Istvánné Penczi Ferencné Pusztai Edit Rácz Attila Ráczné Fábián Éva Rafael Boglárka Sári Judit Surányiné Szabó Beáta Szabó Bence Szabó Józsefné Szabó Margit Sziráki Lajos Olex Tóth Lászlóné Új Nyugalom Csoport Varga János Zvekán Éva
|
||