Visszatekintő - Idősek Napja 2018.10.27.

2018. október 27-én is megrendezésre került Csányon az Idősek Világnapja alkalmából tartandó rendezvény. A szervezők idén is több hónappal az esemény előtt elkezdték az ünnepség minden apró részletének megtervezését, hogy méltóképpen ünnepelhessük az idős és szép korú vendégeinket.
Ebben az évben október 27-re hívtuk és vártuk a község minden 60 év feletti lakóját. A programok 13:00-tól kezdődtek. Az ünnepséget dr. Szabó Tamás jegyző úr ünnepi beszéde nyitotta meg, majd egy kellemes ebédet fogyaszthattak el a jelenlévők.
Ahogy minden évben idén is a Csányi Napközi Otthonos Óvoda gyermekei nyitották az előadások sorát. Két csoport készült szívhez szóló műsorral a nagypapáknak és a nagymamáknak.  Felkészítőik Nagy Zoltánné, Judit óvó néni és Surányiné Szabó Beáta, Betti óvó néni voltak.
Ezután következtek a Csányi Szent György Általános Iskola végzős diákjai, akik verssel és megható énekkel kedveskedtek az időseknek. Őket Gólya Gabriella tanárnő készítette fel.
Ezt követte a délután sztárvendége, a híres táncdal fesztiválok sztárja Poór Péter és bájos partnere Rózsás Viktória.
A népzenéhez kanyarodva a Jobbágyi Daloskör következett, akiket az Esztam zenekar kísért. Tudásukat már a Dinnyefesztiválon is megcsillogtatták, ez a mai napon sem volt másként. Vezetőjük Hornyák Miklós, művészeti vezetőjük Sturmann Jenőné Toncsi.
Maradva a népzenénél a következő fellépő a Csányi Hagyományőrző Népdalkör volt, akik a november 17-i Vass Lajos Népzenei Középdöntőre és 2018.11.18-án Palóc Gála és KÓTA Aranypáva térségi és országos népzenei minősítőre készülve versenyanyagukat adták elő. Vezetőjük Bohács Ágnes, művészeti vezetőjük Sturman Jenőné Toncsi.
Ezt követően a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház művésznője, Házi Anita kápráztatta el a közönséget olyan ismert dalokkal, amelyeket a közönség is vele együtt énekelhetett.
Az előadók sorát a helyiek által is jól ismert Gulyás Natália folytatta Kaszás Gyula kíséretével.  Meglepetésként a duó és a Csányi Hagyományőrző Népdalkör két közös produkciót adott elő.
A délután folyamán Kaszás Gyula szolgáltatta a jó hangulatot, kellemes és közismert dalok előadásával.
Tartalmas, jó hangulatú délutánt tölthettünk együtt a település szép korú lakóival.

            Rácz Mária

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Szeretném megköszönni a támogatók és a segítők munkáját, akik nélkül a rendezvény nem jöhetett volna létre.

A rendezvény fő támogatója  Csány Községi Önkormányzata.
   További támogatók:  Ambrus Tamás, 3Abo Napelem /Csány/,  Babó Gábor, Borosi Zoltánné, Bugyi Jolán, CBA Csány, Ferró Szilvia, Ferró Tivadar és Ferró Tivadarné, Gál Tiborné, Grassalkovich Csemege, Henter Csaba és Henter Csabáné, Kapocs Fém Kft. Hort,  Medve István és Medve Istvánné Czabán Katalin, Molnárné Pádár Hajnalka, Nagy Katalin, Sissi Cukrászda Nagyréde, Szabó Jánosné Eszti néni, Szabó Lászlóné /Kiscsehó/, Tuzson János Patika, Vitaminsziget,  Zölei Ferencné Rózsika néni,  Zsuzsooka Fodrászat.

Köszönetünket fejezzük ki:
 A Csányi Szent György Általános Iskola 8. osztályos tanulóinak és felkészítő pedagógusának, Gólya Gabriella Ilona tanárnőnek.
A Csányi Napközi Otthonos Óvoda nagycsoportos óvodásainak és a felkészítő óvó néniknek, Surányiné Szabó Beátának és Nagy Zoltánnénak, valamint Fodor Gyuláné, Gulyás Gáborné, Ráczné Fábián Éva dajkanéniknek.
A Csányi Napközi Otthonos Óvodai konyhai dolgozóinak, Kissné Kovács Mónikának, Kisné Szabó Ágnesnek, Penczi Ferencnének, Rácz Anitának, Ráczné Bangó Anitának, Soós Mariettának és Tóth Lászlónénak.
Csányi Napközi Otthonos óvoda dolgozóinak, Bohács Ágnesnek, Ferró Tivadarnénak, Fodor Gyulánénak, Gulyás Gábornénak, Nagy Zoltánnénak, Surányiné Szabó Beátának, Ráczné Fábián Évának, Horváthné Tóth Irénnek. 
Továbbá Bódi Gyulánénak, Cserna Józsefné Aninak, Csordás Erikának, Gál Brigittának, Gál Nándornénak, Kovács Istvánnak, Kerek Attilának, Langa Zoltánnénak, Medve Istvánné Czabán Katalinnak, Molnárné Pádár Hajnalkának, Odor Renátának, Odorné Zsosa Katalinnak.
Az Új Nyugalom Csoport tagjainak, Pádár Attilának, Ferró Tivadarnak és Zsólyomi Józsefnek.

Rácz Jánosné