|
csütörtök, 2017. augusztus 31., 15:40
Burgonya kapható a falu központjában a pavilonok mellett minden hétköznap reggel 7 és délután 3 óra között. A burgonyát Csány Község Önkormányzata termelte. Idősek számára házhoz szállításra is van lehetőség péntekenként a délelőtti órákban (a hétfőtől csütörtökig reggel 7 és délután 3 óra között a 30 / 925 1532 telefonszámon leadott igénylés szerint).
csütörtök, 2017. augusztus 17., 08:48
Heves megyében az elsők között válik elérhetővé településünkön szupergyors internet hálózat. A GINOP-3.4.1-15-2016-00006 pályázat keretében megvalósuló több mint 50 millió Ft-os fejlesztés révén a jelenlegi hálózat mellé egy modern optikai hálózat (GPON = Gigabit Passive Optical Network) épül ki, részben föld-, részben légkábeles formában (ahol szükséges, új tartóoszlopok telepítésével).
hétfő, 2017. augusztus 14., 08:31
2017. augusztus 12-én került megrendezésre Bogácson a „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” XII. Vass Lajos Népzenei Verseny és Találkozó elődöntője, melyen a Csányi Hagyományőrző Népdalkör VASS LAJOS ARANY FOKOZATOT ért el, ezzel továbbjutott az országos középdöntőbe.
hétfő, 2017. július 24., 01:34
2017 júliusában hivatalosan is elkezdődött a csányi 500 kW teljesítményű naperőmű építése. A beruházó cég a 3ABO Kft. A Csányon található 11.156 m2 méretű területen 1984 db, egyenként 270 Wp teljesítményű polikristályos napelem modul kerül elhelyezésre, melynek teljes termelése értékesítésre kerül az áramszolgáltatói hálózatba.
vasárnap, 2017. július 16., 13:21
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a VII. Csányi Hagyományőrző Dinnyefesztivál programjaira.
csütörtök, 2017. július 13., 00:37
Csány Község Önkormányzata idén is termeli és árulja a mézédes, igazi, csányi dinnyét! A dinnyeárusító pavilont a falu központjában találják, minden hétköznap 8 órától 16 óráig. Jöjjenek kóstolják és vásárolják a helyben termelt finomságot!
szerda, 2017. július 05., 09:58
Nyár elejére ismét kivirágosodott kicsiny falunk! Ahogy vége a télnek és közeledik a tavasz, elkezdünk gondolkozni, milyen virágokat is ültessünk virágládáinkba, a falu közepén található kis parkrészre és egyéb erre alkalmas helyekre.
péntek, 2017. június 30., 18:33
Segítő kezek nyomán megint megújult egy kis része településünknek. Sajnos a település központjában található kis parkrész árokpart felőli szélére minden évben nagy nehézséget okozott, hogy milyen virág is kerüljön.
csütörtök, 2017. június 15., 09:36
Csányra látogatott térségünk országgyűlési képviselője, Szabó Zsolt államtitkár úr. Községünk vezetőjével ellátogatott az általános iskolába, az óvodába, megtekintette a közmunka program helyszíneit, eredményeit, majd részt vett az önkormányzat Pedagógusnap, Köztisztviselők napja és Semmelweis-nap alkalmából rendezett ünnepségén.
szerda, 2017. június 14., 09:23
Mint minden évben, összevontan idén is megünnepeltük a Pedagógusnapot, a Köztisztviselők napját és a Semmelweis-napot. Ezen a délutánon körbe voltunk véve angyalokkal, hisz minden meghívott vendégünk, településünk intézményeinek dolgozói, közösségünk épülését szolgálja, melyért köszönet és hála jár!
Oldalak
|
|