|
hétfő, 2018. szeptember 03., 22:21
A Csányért, a Faluközösségért Alapítvány 600 000 Ft-ot nyert az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által 2018. március 22-én megjelentetett, CSSP-2018 kódszámú, Csoóri Sándor Alap elnevezésű pályázati felhíváson. Az elnyert összegből a Csányi Hagyományőrző Népdalkör tagjai ruházatának kiegészítésére, egységessé tételére, a fellépések és versenyek utazási költségeinek, valamint a népdalkör szakmai vezetője által végzett oktatás és zenei kíséret finanszírozására nyílik lehetőség.
szombat, 2018. szeptember 01., 08:35
2018. augusztus 04-én dinnye- és sajtkóstolással, kézműves vásárral, veteránautók felvonulásával, kulturális és zenei programokkal rendeztük meg a VIII. Csányi Hagyományőrző Dinnyefesztivált. Este nagy sikerű koncertet adott a Republic együttes.
vasárnap, 2018. augusztus 26., 12:35
Csány Község Önkormányzatának Tejüzeme egy több napos, rangos hazai eseményen, a Magyarok Országos Gyűlésén mutatkozott be első ízben kiállítóként (aug. 17-én és 18-án). Idén hatodik alkalommal az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban került megrendezésre ez az esemény.
péntek, 2018. augusztus 10., 08:37
Tisztelt érdeklődők! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Csányi Önkormányzati Tejüzem által előállított tejtermékek már megvásárolhatóak a település központjában, a faházaknál, munkanapokon 8,00-14,00 óra közötti időben.
szombat, 2018. július 21., 08:54
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a VIII. Csányi Hagyományőrző Dinnyefesztivál programjaira.
csütörtök, 2018. július 12., 09:52
Csány község Önkormányzata 14 610 113 Ft-ot nyert el a Vidékfejlesztési Program keretén belül meghirdetett, VP6-7.2.1-7.4.1.3-17 kódszámú, „Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése című” című pályázati felhíváson.
kedd, 2018. június 12., 10:00
Ismét rangos szakmai elismerést, Arany minősítést kapott a Csányi Hagyományőrző Népdalkör 2018. június 10-én Egerben a XXIII. Ködellik a Mátra Regionális Népzenei Találkozó és Országos Citera-zenekari Fesztiválon, a Kóta térségi és országos népzenei minősítőjén.
A minősítésen a Sturmann Jenőné Toncsi szakmai vezető és felkészítő által összállított palóc és magyarbődi népdalcsokorral neveztek.
kedd, 2018. május 29., 15:37
2018. május 26-án Mezőkövesden rendezték meg a Vass Lajos Népzenei Szövetség által a Kárpát medencében élő magyar, a határon belül élő nemzetiségi dalkörök, zenei csoportok, szóló énekesek, hangszeres szólisták számára meghirdetett „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” XII. Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntőjét 27 résztvevővel, köztük a Csányi Hagyományőrző Népdalkörrel. A középdöntőn két fokozat nyerhető el, a Vass Lajos Arany és a Vass Lajos Kiemelt Arany fokozat.
kedd, 2018. május 15., 14:22
A Csányi Hagyományőrző Népdalkör a 2018. május 11 – 13-án Abasáron megrendezett XIV. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztiválon ismét nagy sikerrel mutatkozott be. A háromnapos rendezvényen a hagyományőrző kórusok és katonazenekarok mellett vásári forgataggal, nyitott pincékkel és gasztronómiai finomságokkal várták a szervezők a résztvevőket.
szerda, 2018. április 11., 15:00
Értesítjük a lakosságot, hogy 2018. április 30-án (hétfőn), reggel 7 órától lomtalanítás lesz.
Oldalak
|
|