Vass Lajos Kiemelt Arany fokozatot ért el a Csányi Hagyományőrző Népdalkör

2018. május 26-án Mezőkövesden rendezték meg a Vass Lajos Népzenei Szövetség által a Kárpát  medencében élő magyar, a határon belül élő nemzetiségi dalkörök, zenei csoportok, szóló énekesek, hangszeres szólisták számára meghirdetett „Hagyományos régiók, régiók hagyománya” XII. Vass Lajos Népzenei Verseny középdöntőjét 27 résztvevővel, köztük a Csányi Hagyományőrző Népdalkörrel. A középdöntőn két fokozat nyerhető el, a Vass Lajos Arany és a Vass Lajos Kiemelt Arany fokozat. A Vass Lajos Kiemelt Arany fokozatot elérő versenyzőként továbbjutottunk a 2018. november 17-én, Budapesten, a Csepeli Munkásotthonban megrendezésre kerülő Kárpát-medencei döntőbe.

Színvonalas mezőnyben indultunk. Nemcsak annak örülünk, hogy sikerült elérnünk a továbbjutásra feljogosító kiemelt arany oklevelet, hanem élveztük a többi kórus előadását és ismeretségeket is kötöttünk.

A zsűri tagjait olyan elismert és a népzenetudományban jártas szakemberek alkották, mint dr. Gerzanics Magdolna Életfa díjas, Pro Urbe díjas,Magyar Örökség  díjas népzenekutató, újságíró a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetője; dr. Alföldy-Boruss István, a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek Nívó díjjal kitüntetett nyugalmazott zenei vezetője, a Vass Lajos Népzenei Szövetség szakmai vezetője és Juhász Erika a Nyíregyházi Egyetem népi ének művésztanára, a Vass Lajos Népzenei Szövetség vezetőségi tagja.

A versenyre szakmai vezetőnk és felkészítőnk, Sturmann Jenőné Toncsi által összállított palóc népdalcsokorral készültünk.

A népdalkör tagjai Bohács Ágnes, Cserna Józsefné, Fodor Gyuláné, Langa Mónika, Medve Éva, Rácz Jánosné és Rácz Mária.

A zenei kíséretet Nagy Szabolcs, Sturmann Jenőné és Sturmann Jenő biztosította.

A csoport a megmérettetésen a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány ruháit, valamint a Csoóri Sándor Alap pályázatán nyert összegből készíttetett ruhákat viselte.

                                                                                                      Medve Éva