A Csányi Erőemelő Sportegyesület 2017 áprilisában alakult. Célja az erősportok népszerűsítése, biztosítja a fiataloknak a szükséges eszközöket, versenyfelkészüléshez megfelelő szakmai tudást.
A fő szakág a fekvenyomás, de vannak versenyzőink erőemelésben, erősember számban és felhúzásban is.
Elnöke ifj. Mák Zsolt, egyben az edző is.
Kis csapatunkkal az idei évben számos neves versenyen vettünk részt, megmérettettük magunkat világszinten is (Világkupa), ahonnan minden versenyző éremmel a nyakában tért haza. Minden rendezvény elengedhetetlen kabalája az egyedi zászló, mez, melyen Csány címere és logója szerepel, népszerűsítve ezzel kis falunkat.
Sajnos így kezdésként nehéz eljutni versenyezni, mert nem minden tehetséges fiatal engedheti meg magának, hogy minden neves versenyen részt vegyen, így támogatás hiányában az egyesület nem minden versenyen szerepel résztvevőként, de törekszünk arra, hogy a legjobbat mutassuk magunkból, mire képesek a csányi és környékbeli fiatalok.
Gárdánkat négy versenyző alkotja, de a 2018-as szezonra még két versenyzőjelölt is érdeklődött. A legnagyobb megmérettetés 2018 őszére várható, ugyanis itt Magyarországon, Egerben kerül megrendezésre a világbajnokság, melyre már most nagy erőkkel készülünk.
Itt egy kis összefoglaló a 2017-es év versenyeiről:
Mák Zsolt:
- Csárdaszállás Kupa - 1. hely
- Eger - Magyar Professzionális Erőemelő Liga Kupa - 2. hely
- Lillafüred - SCIITEC RAW power fekvenyomó verseny - 2. hely
- Losonc - GPA Világkupa - 1. hely
- Siófok - SCITEC RAW fekvenyomóverseny - 2. hely
- Felsőzsolca - GPC Világkupa - 1. hely, Abszolút 2. hely (bajnokok bajnoka)
- Budapest - SCITEC RAW POWER fekvenyomóverseny - 1. hely abszolút 4. hely
Magyar Norbert:
- Eger - Magyar Professzionális Liga Kupa - 2. hely (felhúzás)
Csontos Attila:
- Eger - Magyar Professzionális Liga Kupa - 2. hely (fekvenyomás)
Nagy Marcell:
- Eger - Magyar Professzionális Liga Kupa - 4. hely (erőemelés)
- Felsőzsolca - GPC Világkupa - 1. hely (felhúzás)
ifj. Mák Zsolt