Házassági évfordulósak köszöntése

Egy szép hagyományt indított el településünk Önkormányzata, így idén már második alkalommal köszönthettük az 50, 55, 60, 65 vagy további ötéves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat az Idősek napja rendezvényhez kapcsolódóan. Sok-sok évvel ezelőtt mondták ki a holtodiglant, az élet megpróbáltatásait együtt küzdötték le és osztoztak az Őket ért örömben is az idén köszöntött házaspárok. Ebben a felgyorsult világban kitartottak párjuk mellett, segítették, támogatásukról, szeretetükről biztosították életük társát. Felépítettek egy közös családi fészket, mely egy biztos pont ma is gyermekeik, unokáik számára, jó példával járva fiataljaink előtt. A házassági évforduló jeles esemény két ember közös életében, így a család és hozzátartozók mellett községünk polgármestere, alpolgármester asszonya és a szociális terület képviselője együtt köszöntötték az ünnepelteket. Örömmel voltunk részesei e jeles évfordulóknak!

A köszöntöttek:

  • Szabó László és felesége Magdika néni, valamint
  • Menártovics László és felesége Mancika néni, mindkét pár a Gyöngyösi útról 60. évfordulóját,
  • Spekker Ferenc és felesége Erzsike néni a Nagy útról 55. évfordulóját,
  • Horváth János és felesége Marika néni a Temető utcából 50. évfordulóját

     ünnepelték házasságuknak.

Köszönöm
Köszönöm, hogy rám találtál, 
S a szívedbe befogadtál. 
Köszönöm még azt a napot, 
Mikor sorsod nekem adott. 
Köszönöm az akaratod, 
Mi küzdeni megtanított. 
Köszönöm a mosolyodat, 
Örök optimizmusodat. 
Köszönöm a jókedvedet, 
Velem szárnyaló lelkedet. 
Köszönöm a szeretetet, 
Azt a néhány évtizedet, 
Amit együtt éltél velem, 
A sok jót, mit adtál nekem. 
Már csak az a kívánságom, 
A sírig legyél a párom, 
S majdan csillagragyogásban 
Tündököljünk, ott is párban."

                                                                              (Juhászné Bérces Anikó)

 

Kérek mindenkit, jelezze, ha családja, ismerői körében ilyen jeles ünnep várható, hogy mi a település lakói nevében is köszönteni tudjuk az ünnepelteket! 

Gratulálunk a most köszöntött házaspároknak és további egészségben, családjuk körében eltöltött, boldog házaséveket kívánunk Nekik!

További képek megtekinthetőek itt.

                                                                                                                    Molnárné Pádár Hajnalka