Gyermeknap

Ahogyan már évek óta hagyománnyá vált, idén is megrendezésre került községünkben a gyereknap. Kortól függetlenül kicsiket és nagyokat, gyermeklelkű felnőtteket ezúttal is a Templomkertben várta az izgalmasabbnál-izgalmasabb, szórakoztatóbbnál-szórakoztatóbb színes program kavalkád. A gyerekek nagy érdeklődéssel és áhítattal figyelték a tűzoltókocsit és a rendőrautót. (Vajon hány kis fejecskében fordult meg az a gondolat, hogy „Fúú, egyszer én is egy ilyet fogok vezetni!”) Első alkalommal találkozhattak igazi fegyverekkel, amiket „ki is próbálhattak”, persze nem élesben. Szorgalmas, kreatív és eleven gyerekek sokaságát vonzotta a kézműves- és játszósátor is. A legnépszerűbb mégis az íjászat volt, ahol mindenki igazi indiánként kipróbálhatta tehetségét, valamint a dzsungelben való előrejutást idéző himbi-limbi ösvény. Élmény volt látni a sok mosolygós, kipirult arcot! Bár minden nap a gyerekekről szól, ez a mai nap igazán az övék volt! Köszönet a színvonalas szervezésért, Ráczné Marikának.
Kovács István
 
A gyermeknap megvalósításában részt vettek:
Bangó Vilmos, Bohács Ágnes, Csámpaimé Bangó Natasa, Cserna Józsefné, Cserna Zoltán Csomor Diána, Csomorné Farkas Éva, Csomor Zoltán, Farkas Albert, Farkas Brigitta, Gáspár Lászlóné, Hudák Lászlóné, Kerek Attila, Kovács Orsolya, Mák Dávidné, Nagy Dzsenifer, Nagyné Tóth Mária, Rácz Sándor, Rácz Tibor, Sőregi Józsefné, Szabó Jánosné, Szabó Lászlóné, Szénási József, Szénási Marianna.