Művészeti Nap a „Derko”-ban

Újabb csodás élménnyel gazdagodhattunk április 17-én, Budapesten a Városligeti fasori Derkoban. Egészen pontosan, a Budapesti Derkovits Gyula Általános Iskolában, amelynek vendégei voltunk péntek délután. Együttműködésünk újabb állomása volt ez az alkalom, hiszen ősszel már részt vehettünk az egyik programjukon. A mostani rendezvényük, az ISKOLAHÉT zárónapja, a Művészeti Nap nevet viselte. Ezen alkalomból, a Csányi Szent György Általános Iskola 3 tanulójával képviseltette magát. Juhász Szilvia ötödikes tanuló népmesét adott elő, Henter Hanga Napsugár hatodikosunk hortobágyi népdalokkal bűvölte el a közönséget, míg Szajkó Elizabet hatodikos diákunk egy Weöres Sándor verset mondott. Ezúton is szeretnék gratulálni tanítványainknak, méltón képviselték iskolánkat, bátrak és nagyon ügyesek voltak, méltán zsebelték be a sok dicséretet. Megérkezésünk után finom ebédet kaptunk, majd egy kiállítást nézhettünk meg, amelyen az újrahasznosítható anyagokból készített használati és dísztárgyakat láthattunk.  Köszönjük vendéglátóinknak, a sok szép pillanatot, a szeretetet és figyelmet, amit kaptunk a délután folyamán. Budapestre a Csányért a Faluközösségért Alapítvány kisbuszával utazhattunk el, amelyet Molnárné Pádár Hajnalka vezetett és rengeteg fotót is készített. A segítőm Henterné Magdika volt. Köszönet érte.

Kovácsné Tóth Dóra