Festményt adományozott a falunak Vereb László festőművész

2014. július 26-án jeles eseményre került sor kis falunkban. Vereb László amatőr festőművésznek végre lehetősége nyílt, hogy átadja a falunak készített festményt, amelyet már régóta tervezett. A festményt – amely egy csányi tájrészletbe nyújt betekintést a Móczár- és Szúdor-tanyával, a Szarvágy patakkal és a háttérben a Mátrával – a festő a csányi népnek ajánlotta. A kép a Csányért, a Faluközösségért Alapítvány felkérésére precíz, aprólékos munkával mintegy két-három hónapon keresztül készült. Az átadón Vereb László családja mellett számos csányi lakos, barátok és ismerősök is részt vettek, hogy megcsodálhassák a művet. A festőt az alapítvány nevében Langóné Fentor Anita és a kuratórium elnöke, Kovácsné Tóth Dóra köszöntötte. A festményt Medve István polgármester úr leplezte le, aki a faluközösség nevében köszönetet mondott a művésznek. A rendezvény hangulatát emelte Langó Rebeka és Pernyész Lili verses, illetve Henter Hanga énekes produkciója, akiknek ezúton is köszönjük a fellépést. A műalkotás településünk könyvtárában kapott méltó helyet.